2008. július 31-én lesz hatvan éve, hogy átadták a forgalomnak a Gyermekvasút első, három kilométeres, Széchenyi-hegy és Virágvölgy (akkori nevén Előre) állomások közötti szakaszát.
A jeles évfordulóra a Gyermekvasút és a Gyermekvasutasokért Alapítvány négynapos ünnepségsorozattal készül, amely 2008. július 31. csütörtöktől augusztus 3. vasárnapig tart.
A hatvanéves évfordulót a Gyermekvasút és a Gyermekvasutasokért Alapítvány az egykori és jelenlegi gyermek- és úttörővasutasokkal, a kisvasút mostani és volt felnőtt dolgozóival, valamint az Úttörővasutat és Gyermekvasutat kedvelő utazóközönséggel közösen szeretné megünnepelni.
Valamennyijüket sok szeretettel várják a négynapos ünnepségsorozat rendezvényein.
A korábban meghírdetett "Vasutas nemzedékek közös szolgálata" rendezvény technikai okok miatt elmarad. Helyette későbbi időpontban pót nosztalgianapot rendeznek.
2008. augusztus 2-án szombaton a tizennégy éven aluli gyermekek a Gyermekvasút vonatain díjmentesen utazhatnak.
Jubileumi napijegy (2008. július 31. csütörtöktől augusztus 2. szombatig)
2008. július 31. csütörtöktől augusztus 2. szombatig a rendes díjszabásban meghatározott menetjegyeken kívül jubileumi napijeggyel is lehet utazni a Gyermekvasút vonatain.
A jubileumi napijegy valamennyi vonatra érvényes. A nosztalgiavonatokon is nosztalgiavonati pótjegy nélküli utazásra jogosít. Ára 14 éven aluli gyermekek részére 700 Ft, felnőttek részére 1400 Ft.
A jubileumi napijegy csak az állomási pénztárakban lesz megváltható, a vonaton szolgálatot teljesítő jegyvizsgálóknál nem.
Amennyiben szeretne értesülni kiállításainkról, honlapunk újdonságairól, tekintse meg hírlevél szolgáltatásunk.
A hatvanéves évfordulóval kapcsolatos rendezvények további részletei folyamatosan kerülnek meghirdetésre.