Eljött a digitális vezérlés korszaka, avagy a programozás, a digitális elektronika, és a vasútmodellezés találkozása

 A Gyermekvasutasokért Alapítvány Vasútmodellező Szakkörét is elérte a digitális világ szele, ugyanis a 2008-as Gyermeknapra elkészítette az első digitális mikrokontrollerrel vezérelt LGB kertivasúti "terepasztalát"

 Az ötlet már jó darab ideje érlelődött bennünk, majd az ötleteket elhatározás, az elhatározást pedig tettek követték. A tetteket, meg késő éjszakába nyúló munka :) A korábban a Gyermekvasút Napjára felépített LGB összeállításunkat bővítettük ki egy mikrokontroller vezérléssel.

Mi is az a mikrokontroller? A mikrokontroller egy "százlábú" IC, amibe programot lehet tölteni, és az azt szorgalmasan végrehajtja.

Szóval egy ilyen akadt a kezünk közé, majd némi kísérletezés után sikerült működésre bírni, majd a lelki világát jobban kiismerve rájöttünk, hogy ez egy nagyon jó dolog. A Gyermeknapot megelőző délutánján úgy döntöttünk, hogy itt az ideje, hogy elinduljunk a haladás rögös útján, és másnapra elkészítsük a vezérlést. No meg az is érdekelt már minket nagyon, hogy az elmélet és a gyakorlat között, gyakorlatilag van-e különbség; tehát amit kitaláltunk vezérlés-technika elméletben, az a gyakorlatban is működik-e. Mivel a Múzeumok Éjszakája alkalmából mi is kinyitunk, és terveztünk oda egy nagyobb, szintén mikrovezérlő által vezérelt LGB összeállítást, úgy gondoltunk, ez a nap remekül felhasználható lesz a főpróbának.

A tervezés nem tartott túl sok ideig, a körpályából és egy csonkavágányból álló összeállítást kibővítettük három szakasszal, valamint három érzékelővel. A három szakaszhoz bekötöttünk egy-egy relét, valamint a szükséges irányváltáshoz egy polaritásváltó relét. A munka kisebbik része volt ez. A nagyobbik része a működtető szoftver megírása volt. Ennek szintén a nagyobbik része, vagyis az általános ki- és bemenet vezérlése, már otthon elkészült, csak a konkrét vezérlés megírása volt a feladat. Ennek egy része már szombaton elkészült. A többi részére vasárnap került sor. Reggeltől folyamatosan a billentyűket gyömöszöltem, próbáltam, majd az egész kezdődött elölről. Kellő ismétlésszám után előállt a vezérlőszoftver végleges változata, 11 óra felére. És egészen estig automatán, emberi beavatkozás nélkül cserélte a program a vonatokat.

A gyakorlati tesztet, vagy nevezzük főpróbának, sikeresnek értékeltük, így a terveink szerint a Múzeumok Éjszakájára épülő LGB vezérlése, ezzel a technológiával fog történni.

A technikai háttérbe beleízlelve, a rendszer lelke, egy 10 MHz órajellel működő PIC 18F452-es mikrokontroller, ami a ki- és bemeneteket kezeli, és futtatja az automata vezérlő kódját. Ehhez az éppen beépített modulon 8 optikailag leválasztott bemenet és kimenet tartozik. Az emberi beavatkozást számítógépen keresztül lehet megtenni. A mikrokontroller a számítógéppel RS-232-es soros vonalon kommunikál, a számítógép oldalán pedig egy egyszerű terminál szoftverre van szükség; a "konzol" része a mikrokontrollerben került megvalósításra.

Az automatika működése sem volt túl bonyolult: a nyílt vonalon lévő vonat megtett 4 kört, majd a felső (fal melletti) szakaszon megállt. A tárolóról az alsó szakaszra kihozta a bent álló szerelvényt, majd a két szerelvényt megcserélte a körpályán. Végül az eddig futó, immáron az alsó szakaszban tartózkodó vonatot betolta a tárolóvágányra, és a felső szakaszban álló, "kipihent" vonattal ment 4 kört.

Az Ön értékelése: Nincs Értékelés: 4.8 (8 votes)

Hozzászólások

Írja meg véleményét!

Írja meg véleményét a cikkről!